(szépirodalom)
Budapest, Zsilip utca 3.
Kassák Lajos „Angyalföld” c. kötetéből:
Az egyik reggel katonaság vette körül a nagy háztömböt. A tömb hét házból volt összeépítve s négy utcára szóló hét kapuja volt. A katonaság sorfalat állt a négy utca bejárójánál s a kordonon belül a hatóság kirendelt emberei, rendőrök és bútorszállító fuvarosok dolgoztak. Valósággal forradalmi nap volt ez. A ház férfilakói reggel még azzal a tudattal mentek el hazulról, hogy minden rendben van s az asszonyok most fejvesztetten szaladgálnak, sírnak és pörlekednek egymás között és a fuvarosokkal, akik megfeszített inakkal cepelik le az ócska holmikat az emeletekről. A gyerekek is ott sereglenek az asszonyok körül s ők is visonganak, de azért nincsenek komolyan kétségbeesve. Tetszik nekik ez a feneketlen fölfordulás, időnként hozzányúlnak az idegen holmikhoz s ami érdekesebb dolog zsebredugható, azt zsebredugják.
Ki hitte volna, hogy ez az egész idáig fog fejlődni? Már két hónapja nem fizettek házbért s eddig simán ment minden. A bank fölmondási leveleket kézbesített ki az egyes lakóknak, s akiknek ki kellett hurcolkodniok, azokat, közös megállapodás szerint, a szomszéd lakók vették magukhoz albérlőknek. Voltak egyszoba-konyhás lakások, ahova már két ilyen albérlő család is beköltözött, szanaszét aludtak a padlón s a bútoraikat, amik nem fértek el a lakásban, sorban a folyosók falához állították. Az egész ház olyan volt, mint valami elhanyagolt raktár, de az embereknek így is jó volt ez, a győzelem érzése élt bennük a bank-háziúrral szemben. S most egyszerre rájuk szakadtak a komoly, kivédhetetlen bajok. A rendőrség a bank mellé állott s minden előzetes bejelentés nélkül megkezdte az egész háztömb kilakoltatását.
Lapos szállítókocsik álldogáltak a kapuk előtt s mikor megteltek az egymásra dobált holmikkal, katonai kísérettel elindultak ki, a rétre. Az elvadult asszonyokat alig lehetett féken tartani, minduntalan nekitámadtak a rendőröknek, a fuvarosoknak és a katonáknak s azok majdnem tehetetlenül álltak velük szemben.
- Nem engedjük! - visították kócosan és megtépett ruhákban. - Ez a mi holmink, nem engedjük! - belekapaszkodtak a fuvarosok karjaiba, s mint valami ragadozók, megmutatták a fogaikat és karmaikat.
- Parancs! Parancs!
S a rendőrök itt is, ott is birokra mentek velük, de még nem húzták elő a kardjaikat s bőrtokjaikból még nem vették elő a revolvereiket. Délben megjöttek az ebédre siető férfiak s ekkor úgy látszott, pillanatok alatt összedűl a világ. A kormos és olajos munkások s a csillogó uniformisokba öltözött rendőrök szétválaszthatatlanul egymásnak esnek, meglékelik egymás koponyáját, káromkodnak, hogy meghasad az ég s a vérükkel megitatják a piszkos, kiszikkadt földet. De nem egészen így történt.
- Gyertek csak, gyertek! - kiabálták az asszonyok.
- Nézzétek csak, mit csinálnak itt ezek a hóhérok! Mi nehezen megszereztük ezeket a holmikat s ők most halomra dobálják, összetörik az egészet. - S még hangosabban sírtak s úgy néztek az emberekre, mintha azoknak egyetlen kötelességük lenne kérdés és felelet nélkül egyenesen elindulniok a halálba. S voltak közöttük, akik tétován, fölhúzott vállakkal csak megálltak, tehetetlenül bámulták a nagy rámolást, s voltak olyanok, akik elvesztették a nyugalmukat, nekiestek a holmiknak és cibálni kezdték a fuvarozók vállairól és löködték lefelé a megrakott kocsikról. S most a rendőrök is megkeményedtek, hüvelyeikből előhúzták a fénylő kardokat, csapkodtak velük, mint valami ragyogó légycsapókkal az óriási fekete legyekre s kiáltások és jajgatások csörömpöltek a levegőben. Aztán összefogdosták a rebelliseket, négyes sorokban fölállították a járdára s rendőri kísérettel elvezették őket. Senki sem tudta volna megmondani, hogyan fognak folytatódni ezek az órák. Késélen balanszíroztak a dolgok, úgy látszott, minden a véletleneken múlik. S közben a szállítókocsik nyikorogva vándoroltak a rét felé és trappban fordultak onnan vissza. Nagy völgykatlanféle volt ez a rét, két oldalról újonnan épült házak zárták körül, nyugati oldalán magas töltésen rohangásztak a villamosok. Estére egész cigányváros épült föl a réten. A családok nagy nehezen összeválogatták bútordarabjaikat s szekrényeikkel és ládáikkal körülfalazták magukat. Közben az egész városban szétment a híre a lázadásnak. Ilyesmit még senki nem látott ebben a városban, megindult a népvándorlás. Ide csődültek a szomszéd kerületek szegény emberei s kocsikon s autókon kijöttek sokan a gazdagok közül is, ijedten bámulták a nyomorúságnak ezt a kihűlt poklát. A selyembe öltözött asszonyok elsírták magukat s a kerekfejű és nagyhasú urak pénzeket kaparásztak elő a zsebeikből.
(Megjegyzés: a Jancsics rét, ahová a lakbérsztrájkolókat kiköltöztették, a mai Róbert Károly körút-Váci út-Petneházy utca-Teve utca által határolt terület.)